Védőháló kiscsop. foglalkozás 2.

A jóhiszeműség

A jóhiszemű ember azt mondja, amit hisz, még akkor is, ha téved, minthogy azt hiszi, amit mond.

Az őszinteség ellentéte:

• hazugság
• álszentség
• kétszínűség
• szépítgetés
• elkendőzés
• megtévesztés

Nincs abszolút őszinteség, de abszolút szeretet vagy igazságosság sincs:

Ez azonban nem akadályozza meg, hogy iparkodjunk feléjük, törekedjünk rájuk, s olykor egy kicsit megközelítsük őket.

Az őszinteség:

• szívünk megnyitása
• olyannak mutatkozunk, amilyenek vagyunk
• az igazság szeretete
• a maskarák viselésének utálata

Mindent ki kell hát mondani?

NEM

Az őszinteség nem magamutogatás. Az őszinteség nem kegyetlenség. Az embernek joga van hallgatni, nagyon gyakran kell is.

A jóhiszeműség nem a hallgatást tiltja, hanem a hazugságot (vagy a hallgatást csak akkor, ha hazug lenne).

Az igazmondás nem együgyűség.

Montaigne:

Álnok ember az, aki csak akkor mond igazat, ha rákényszerítik, vagy ha az igazmondásnak hasznát látja: de nyomban hazudik, ha kicsi a kockázat, s nem csíphetik rajta.

Arról van szó, hogy amennyire csak lehet, igaz módon éljünk, akár szorongás, kiábrándulás vagy boldogtalanság árán is. Hűség először is az igazsághoz!

Többet ér egy igazi szomorúság, mint egy ál-öröm.

A jóhiszeműség erény, de a bölcs elővigyázatosság is, az igazságosság is, meg a felebaráti szeretet is az. Ha azért kell hazudni, hogy életben maradjunk vagy ellenálljunk a barbárságnak vagy megmentsük azt, akit szeretnünk kell, semmi kétség: ha nincs más mód, vagy minden más mód rosszabb lenne, hát HAZUDNI KELL.

Az elismerés kifejezése és fogadása.  A dicséret

„Remek volt a beszámolód!”  „Rendkívül érzékeny ember vagy.”

…az effajta dicséretekkel milyen keveset árul el önmagáról a beszélő, miközben ítéleteket hirdet ki. Mindenféle ítéletet – pozitívot és negatívat egyaránt – életidegen kommunikációnak vélek.

Az elismerés értékét csorbítja, ha az emberek megérzik benne azt a hátsó szándékot, hogy a dicsérettel valamit el akarnak érni náluk.          

Hogyan  dicsérjünk?

     - Kerülnünk kell az általánosságokat („nagyszerű”;   „jó”, stb.)

• konkrét legyen
• abban dicsérjük, amiben szívesen veszi,
• amiben másokhoz mérten is kiemelkedő
• spontán legyen
• csoport előtt vagy négyszemközt?
• ne túl sűrűn
• általa kedvelt személyt vagy tárgyat
• őszintén
• megfelelő teljesítmény esetén
• jóindulattal vezérelve (ne bírálatot csomagoljunk)

A dicséret folyamata:

1./ Megnevezzük a cselekedet, amely jóllétünkhöz hozzájárult, 2./  Megnevezzük a szükségletünket, amely kielégült,

3./ Megnevezzük a kiteljesedett örömöt, amit mindezek  

      eredményeztek.      

Az elismerés fogadása

Sokunknak nehezére esik az elismerés könnyed elfogadása. Azon aggályoskodunk, hogy valóban megérdemeljük-e? ; „Vajon mit várnak el érte cserébe?”

Esetleg attól félünk, hogy nem tudunk megfelelni az elismerés mögötti várakozásnak.

Ne legyünk elbizakodottak!

Fogadás:

• Általában zavarba jövünk, és védekezően, álszerényen, hárítóan fogadjuk. „Szóra sem érdemes”

   „Ugyan semmiség”; „Miért kell ebből ekkora ügyet      csinálni?”

• Ha visszautasítjuk, akkor megalázzuk, nevetségessé tesszük a másikat.
• Nem kell gépesen viszonozni
• Mi van, ha nem őszinte? (tudd meg stb.),  ne leplezd le, csak kimértebb a köszönet

    -  Kérdezzünk rá: „Mit ért azon, hogy káprázatos?” A jelzőkre mindenképpen rákérdezhetünk. Módja van rá, hogy részletesebben kifejtse, mire gondol. Egyetlen mosollyal, egyszerű köszönettel) Nem bonyolódsz bele, ha nem tűnik őszintének. (Gondold végig: pl. túl közel a kérés és a dicséret.

• Lehet több a köszönömnél: Fejezzük ki az örömünket. („ Örülök, hogy tetszik”; Megnyugtat, hogy ön is így gondolja” stb.

Ugyanolyan empátiával fogadjuk az elismerést, mint minden más üzenetet. Meghallgatjuk, mit tettünk, amivel hozzájárultunk mások jólétéhez, s hogy ezáltal milyen érzéseik és szükségleteik elégültek ki. Szívünkbe zárjuk azt a mámorító igazságot, hogy hozzá tudtunk járulni mások életének a szebbé tételéhez.     

Hogyan mondjunk nemet?

Miért nem merünk nemet mondani? Azt hisszük, hogy

• bántó
• tapintatlan, csúnya dolog
• önzés
• kis ügyekben kicsinyesség
• goromba és nyers dolog határozott nemet mondani. Nyers modorra vall.
• Joggal sértődik meg, akinek nemet mondunk Elutasításunk bántja a másik embert.

Hogyan ne mondjunk nem-et?

• Hosszas mentegetőzés
• A másik lelkiismeretére apellálunk. „Nem is értem, hogy kérhetsz tőlem ilyet, amikor…”
• Amikor az elutasítást megnyerő mosollyal vagy pártfogó modorral akarjuk enyhíteni, így remélve feloldozást.
• Közönyös

Helyes megoldások:

-      Ha őszinte lelkesedést érzünk, ha szinte kapunk az alkalmon, akkor a válaszunk határozott igen.

-      Ezzel szemben, ha süllyedő érzés fogja el az embert, az ódzkodást jelez, azt jelenti, hogy a válaszunk határozott nem.

Ha a legcsekélyebb bizonytalanságot érezzük, akkor tegyük meg a következő lépést.

Próbáljuk azt mondani: „Nem is tudom. Jobban kellene ismernem a dolgot.”

Az időnyerés érdekében is (és a helyzet tényleges ismeretének érdekében) kérjünk bővebb tájékoztatást.

(1 perc-több nap is lehet az időkérés)

Ne siessük el a dolgot, és ne feledjük, hogy az első reakciónk többnyire csalhatatlanul megsúgja, hogy mi legyen a becsületes válaszunk. .

Ha mégis igent mondtunk és meggondoljuk magunkat, a lehető    leggyorsabban változtassunk:

-      Elakadt lemez technika:

       (képesnek kell lennünk az asszertív, laza hangszín és hangerő fenntartására, miközben állhatatosan kitartunk álláspontunk mellett.

       Világosan és tömören fejtsük ki álláspontunkat, és ahol csak lehet, használjuk a „nem” szót a visszautasításban, hogy ne hagyjunk kétséget a másikban a szándékaink felől! Adjunk megfelelő körítést a kijelentésünkhöz – az elutasításunk rövid indoklását vagy bocsánatkérést, amennyiben őszintén sajnáljuk, hogy nem tudjuk teljesíteni a kérést. A lényeg az, hogy empatikusak, de állhatatosak legyünk! .

• A hangunk maradjon nyugodt és határozott.
• Legyenek összhangban a szavaink, az előadásmódunk és a testbeszédünk.
• Minden megfelelő kijelentés alkalmával mondjuk ki a „nem” szót.
• Elegendő indoklását adjuk a visszautasításnak, ne vigyük túlzásba a magyarázkodást.
• Mosolyogjunk! A megfelelő helyeken és ne zavarunkban.
• Ajánljunk alternatívát! Elfogadható  kompromisszumot.
• Ha ezt elutasították, visszatérünk-e az elakadt lemez” – féle visszautasításhoz?

   -    Amikor megtagadunk valamit, próbáljuk meg érte vállalni a felelősséget. Nem kell másra hivatkozni, másra hárítani a dolgot  Csak annyit kell tennünk, hogy „nem tudok” helyett azt mondjuk: „nem akarok”, nem örülnének” helyett azt mondjuk: „nem örülnék”,

• Amikor nemet mondunk, akkor a kérést utasítjuk el, nem pedig azt, aki kér.!!!!!! 
• A jövőben, ha tudok, segítek és ha minden feltétel adott lesz
• Másfajta segítséget ajánlok fel, amiben otthon vagyok vagy esetleg még nekem is hasznomra válna pl. cikket írnék belőle.
• Részben mondok igent.
• Ne húzzuk az időt. Fejezzük be a beszélgetést és gyorsan távozzunk

Különben újabb lehetőséget kap, hogy levegyen a lábáról.

 -  Legyünk következetesek.  A tétovázás megtévesztő lehet.

Csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha tudhatjuk valakiről, hogy azt mondja, amit gondol,, hogyha igent mond, az igent jelent, s ha nemet mond, az nemet.

Ha tudunk becsületesen nemet mondani, az azzal az előnnyel is jár, hogy több mindenre tudunk igent mondani. 

Hogyan adjuk elő kéréseinket?

Először is döntsük el, hogy mit akarunk.

Azután asszertíven továbbítsuk.

Kinek?

Aki tud valamit tenni a kívánságaink és szükségleteink érdekében.

Az érdekelthez tehát:

„Azt szeretném, ha…” , Kérlek, segítenél…?”

Ez elvezet minket ahhoz, hogyan kérjünk asszertíven.  Tegyünk egy pozitív „én” állítást, amely világosan és tömören kifejezi a szükségleteinket, vágyainkat és preferenciáinkat!

Gondoskodjunk arról, hogy a hangszínünk, hangerőnk és nem verbális kommunikációnk megfelelően tükrözze az érzéseink erejét a témával kapcsolatban.

Jó kérésindítások:

• „Szükségem van”….ra
• „Légy szíves,…”
• „Hadd fejezzem be!”
• „Nekem jobb lenne, ha…”